2014. január 26., vasárnap

Óvodások, iskolások Csodasarka

Marosvásárhelyi nyerteseket díjaztak

Három marosvásárhelyi tanintézetben volt nagy izgalom tegnap délelőtt. A Stefánia óvodába, a Dr. Bernády György Általános Iskola I. D osztályába és a Művészeti Líceumba is megérkezett a csocsóból, fejlesztő játékokból és könyvekből álló, több mint százezer forint értékű ajándék, az úgynevezett Csodasarok, amelyet a Miénk a város című online vetélkedő győztesei nyertek csoportjuknak, illetve osztályuknak. A versenyt a 2013 a külhoni kisiskolások éve program keretében a Magyar Állam Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának Nemzetpolitikai Államtitkársága hirdette meg múlt év szeptemberében – a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával – Kárpát-medencei óvodások és kisiskolások számára. A gyerekek feladatok megoldásával pontokat gyűjthettek, és amint gyűltek a pontok, úgy színesedett, épült a honlapon megjelenő város. A többfordulós vetélkedőre több mint kétezren neveztek be, és 51-en sikeresen meg is oldottak minden feladatot.
Az elmúlt időszakban több Maros megyei tanintézet diákjai vehették már birtokba a Csodasarkot, legutóbb a gyulakutai nyertesről számoltunk be. Ezúttal egy testvérpár, a Stefánia óvodába járó Keresztes Tamás és bátyja, Balázs, a Dr. Bernády György Általános Iskola I. D-s diákja, illetve a Művészeti Líceum II. B osztályában tanuló Szőcs Gyopár szerzett örömöt társainak. A hatalmas kartondobozokban rejlő ajándékokat Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának nevében Lukács Bence Ákos konzul adta át a gyerekeknek.
A Stefánia óvodában megilletődve fogadták az apróságok a jeles vendéget. Dósa Tímea és Kiss Erika óvónőktől megtudtuk, hogy az interneten értesültek a versenyről, és a felhívást átküldték a csoport levelezőlistájára. Szülői bátorításra két gyerek is elfogadta a kihívást, és Tamás volt az, aki minden akadályt legyőzött.
– Amikor szükség volt rá, mi is segítettünk a kisfiúnak, de az érdem elsősorban a szüleié, akik mindenben támogatták, illetve a kért rajzokat feltöltötték az internetre. Egy alkalommal egy verset kellett megkeresni, utánanéztünk, és mire megtaláltuk, az anyuka jelezte, hogy már megoldották a feladatot – mesélte Dósa Tímea.
A Dr. Bernády György Általános Iskola I. D-sei már jó ideje számolták vissza a napokat, sőt, tanítónőjük, Balás Éva irányításával elő is készítették a termet a Csodasarok befogadására. Zsírkrétával szépítették a falat, ahol – egy lebontott csempekályha helyén – a játékbirodalom megszületik. Ugyanakkor az iskolaalapból kis polcokat is vásároltak a vadonatúj játékok és könyvek számára. A várakozás perceiben a győztes elmesélte, hogy a kedvenc feladata az volt, amelyben a macskáról és az egérről szóló mese alapján le kellett rajzolni, hogy mi volt a kamrában, a legnehezebb pedig a betűösszerakós feladat volt, abban édesanyja is segített.
– Nem számítógépen, hanem „igaziból”, papíron oldottam a feladatokat, anya lefényképezte, és a képeket feltöltötte az internetre – magyarázta a fiúcska. A konzul arra biztatta az elsősöket, hogy Balázshoz hasonlóan igyekezzenek minél többet tenni társaikért, barátaikért, a gyerekek pedig furulyaszóval köszönték meg az ajándékokat.
Nagy Székely Ildikó

Népújság , 2014. január 23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése