2017. április 27., csütörtök

Történelmet írtunk

Először szervezték meg Romániában a tanügyminisztérium által elismert és finanszírozott országos magyarságtörténeti tantárgyversenyt, így a fenti cím egyfajta szlogenje lett a vetélkedőnek. Csíkszeredai tartózkodásunk ideje alatt, az április 20-i megnyitótól a 21-i ünnepélyes díjátadóig, formális és informális beszélgetéseken számtalanszor elhangzott, hogy a tantárgyverseny jóváhagyása Nagy Gabriella minisztériumi tanácsosnak köszönhető, akinek számos akadályt, gáncsoskodást kellett leküzdenie ezért.

Ahogy megszokhattuk a különféle kisebb-nagyobb erdélyi rendezvények alkalmával, a magyar állam most is ott volt a rendezvény főtámogatói között. A támogatás ezúttal a csíkszeredai magyar főkonzulátuson keresztül érkezett.

Az országos olimpia egyik érdekessége az volt, hogy a diákok kétfős csoportokban versenyeztek, egy maximum négyperces kis színdarabot kellett bemutatniuk. Ez komoly szakmai viták tárgya volt a verseny alatt is, de a diákok lelkesedéssel készültek a feladatra. Egyik fontos érv mellette az, hogy így több diákot lehet díjazni. Az aradi Szabadság-szobor Egyesület különdíjainak egy részét a zsűri a három legnagyobb pontszámot kapó előadásnak ítélte. Így kapott különdíjat a bernádys Kiss Tamás és Kovács Dóra, valamint a kövesdombi általános iskolában tanuló Forró-Bathó Eszter Anna és Mătea Ramona-Cristina.

A marosvásárhelyiek közül a szintén kövesdombi Papp Tessza Xénia és Török Adrienn szerezte meg a legjobb helyezést, ők harmadikok lettek a hetedikesek között.

A tantárgyverseny központi bizottságának Maros megyei tagjai szerint (Kedei Pál Előd és Imre Zsolt) az országos olimpia egyik fő pozitívuma, hogy kisvárosokban és falvakban élő diákok nagy számban vettek részt rajta. A hatodikosoknál például az I. díjazott a dicsőszentmártoni Hidi Andrea Krisztina és Béres János volt.

Folytatás következik, jövőben a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum lesz a házigazda.

Kerekes Szilárd

Népújság, 2017. április 25.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése