Versenyzők a Gábor Áron Teremben. A szerző felvétele
Az ünnepélyes megnyitó Jancsó Antal, a
főszervező magyarországi Jancsó Alapítvány Kuratóriumának elnöke
felhívására a magyar himnusz eléneklésével kezdődött, majd néma csenddel
adóztak Jancsó Benedek emlékének az alkalomra a Székely Nemzeti
Múzeumból kölcsönkapott mellszobor előtt.
Tamás Sándor, a társszervező Kovászna
Megye Tanácsának elnöke megnyitóbeszédében hangsúlyozta a vetélkedő
jelentőségét és a témaválasztás fontosságát, hiszen az idei
Mátyás-emlékév kitűnő alkalom az igazságosként ismert király emlékének
felelevenítésére. Méltatta a Jancsó Alapítványt, amely Jancsó Benedek
székely tudós emlékét őrzi és eleveníti fel.
Jancsó Benedek rászolgált az elismerésre, hiszen példája mindannak,
amelynek egy erdélyi magyar értelmiséginek lennie kell: sziklaszilárd
szakmai alapokra helyezett tudás, lankadást nem ismerő lelkesedés a
magyarság, ezen belül a székelység szolgálata iránt – fogalmazott a
tanácselnök.
A résztvevőket köszöntötte Egyed Ákos
akadémikus, történész, a zsűri elnöke is. A bírálóbizottság további
tagjai: Egyed Emese egyetemi tanár, Atzél-Kalló Noémi történelemtanár,
Farkas Ferenc történelemtanár, Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi
művészettörténész, Jancsó Miklósné Rekita Rozália színművész és Jancsó
Norbert történész.
A történelmi vetélkedőre harminckét
7–8. osztályos tanulókból álló háromfős csapat jelentkezett Kovászna,
Hargita és Maros megyéből. A szombati döntőbe tíz csapat jutott be. Az
eredménytől függetlenül mindannyian részt vehetnek egy magyarországi
tanulmányi kiránduláson az Országgyűlés elnökének jóvoltából. Köztük a
csernátoni Bod Péter, a mikóújfalusi Fejér Ákos, a baróti Gaál Mózes
Általános Iskola, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a már
említett harmadik helyezettek Kézdivásárhelyről, illetve
Sepsiszentgyörgyről.
A két részből álló döntő első
szakaszában Mátyás király uralkodásáról kérdezték a versenyzőket, a
második részben a csapatoknak Mátyás királyhoz kapcsolódó jeleneteket
kellett bemutatniuk.
Szerző: Szekeres Attila
Forrás: Háromszék független napilap
Cikk megjelenési időpontja: 2018-05-07 08:00
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése