2018. május 27., vasárnap

Csillagszerző matekosok Váradon

Csillagszerző matekosok Váradon

A micskei Miskolczy Károly Általános Iskola szervezésében május 18-20. között Váradon zajlott a VII. Csillagszerző Matematikaverseny országos döntője, 5-8. osztályosok részvételével.  

Több nagyváradi iskola kapcsolódott be a tanügyminisztérium hivatalos versenykalendáriumában szereplő versenybe: a nyitóünnepséget péntek este a Mihai Eminescu Főgimnázium dísztermében tartották, a díjkiosztó gálát az Ady Endre Líceumban, magát a versenyt a Szacsvay Imre Általános Iskolában, és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium is hozzájárult a lebonyolításhoz szálláshely biztosításával.
Hodgyai Edit főszervező, matematikatanárnő, a micskei Miskolczy Károly Általános Iskola igazgatónője a nyitóünnepségen felidézte, hogy 4 levelező fordulón és egy megyei versenyen túljutva kerültek a megjelentek az országos döntőbe. Körülbelül 860 tanuló indult, ami azt jelenti, hogy több mint 2500 dolgozat született. Az országos döntőben Bihar, Brassó, Máramaros, Temes, Kolozs, Arad, Szilágy, Szatmár, Kolozs, Szeben, Hargita, Kovászna és Maros megye, illetve Bukarest volt képviselve, valamint a határ túloldaláról Hajdú-Bihar, többek közt olyan kisebb-nagyobb települések, mint Nagyvárad, Arad, Szatmárnémeti, Kolozsvár, Kalotaszentkirály, Szilágynagyfalu, Lövéte, Temesvár, Nagybánya, Szentegyháza, Sepsiszentgyörgy, Gyergyóalfalu, Koltó, Székelykeresztúr, Beszterce, Bihardiószeg, Micske vagy Debrecen.
 


Fellépések

A megjelenteknek sok sikert kívánt Kéry Hajnal matematikatanárnő, Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes és Hochhauser Enikő, a Mihai Eminescu Főgimnázium igazgatóhelyettese is, majd a versenyen résztvevő néhány diák szolgált művészi produkcióval, bizonyítandó, hogy „a matekosok nem kockafejűek”: Kelemen Regő (hegedű), András Dóra (furulya), Bónizs Boglárka (ének), Sógor Dénes (zongora), Bogdán Bálint Viktor (próza), Szabó–Thaimeiner Balázs (zongora), Szőcs Izabella (vers). Fellépett még a Miskolczy Károly Általános Iskola lánykórusa, és a Görböccel kiegészült néptánccsoportja. Ugyanakkor díjazták azt az öt diákot, aki minden évben eljutott az országos döntőig: Jakab Árpád, Pop Norbert Nicolae, Ludescher-Tyukodi Réka, Kis Anita és Kun Édua Boróka. Utóbbi a Lorántffy Gimnázium diákja, Kovács Katalin tanárnő tanítványa.  

A helyezések

5. osztály- Barta Zágoni Csongor, Marosvásárhely (I. hely), Sógor Dénes, Kolozsvár (II. hely), Dezső Szilárd, Kézdivásárhely (III. hely), Kun Bálint Etele, Marosvásárhely és Nagy Szilvia, Négyfalu (dicséretek).
6. osztály- Szabó-Thaimeiner Balázs, Szatmárnémeti (I. hely), Miklós Janka, Sepsiszentgyörgy (II. hely), Orbán Pál, Kézdivásárhely (III. hely), Bodó Bence, Marosvásárhely és Tamás Péter, Sepsiszentgyörgy (dicséretek).
7. osztály- Nagy Zsuzsa, Marosvásárhely (I. hely), Bereczki Anna, Sepsiszentgyörgy (II. hely), Veres Dóra- Viktória, Nagyszalonta (III. hely), Ferencz Péter, Bálványosváralja és Vajda Péter, Marosvásárhely (dícséretek).
8. osztály- Pop Norbert, Kolozsvár (I. hely), Demeter Gergő, Sepsiszentgyörgy (II. hely), Éles Júlia, szatmárnémeti (III. hely), Back István Levente, Arad, Kun Édua Boróka, Nagyvárad és Kis Anita, Marosvásárhely (dicséretek)
A versenyt támogatta a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ Communitas Alapítványa és az Europrint nyomda.
 
 


Ciucur Losonczi Antonius

2018.05.22

Forrás: www.erdon.ro   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése