800 ezer forint értékben adott használatba didaktikai
eszközöket, három laptopot (hordozható számítógépet) és két
videoprojektort (digitális vetítőt) a Studium-Prospero Alapítvány a
marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskolának. Az ünnepélyes
átadáson a IV. E osztálytermében az alapítvány képviselői mellett részt
vett Ioan T. Borgovan, az iskola igazgatója, Irsai Izabella aligazgató,
tanítónők és tanárok.
A magyar nyelvű állami felsőoktatás mellett közép- és általános
iskolák támogatását is felvállalja az alapítvány – hangzott el Vass
Levente ügyvezető elnök beszédében, aki elmondta, hogy a Bethlen Gábor
Alapnál megpályázott pénzből, valamint a Budapest Bár jótékonysági
koncertjén befolyt összegekből a korábbi években a Bolyai Farkas
középiskolát, a Református Kollégiumot és a Művészeti Líceumot
támogatták. Ezúttal Balás Éva alsó tagozatos tanár kitartó
kezdeményezésére a Dr. Bernády Gyögy iskolát választották, hogy
járuljanak hozzá a korszerű oktatási feltételek megteremtéséhez. Jó
lenne, ha más is követné a példájukat – tette hozzá.
Különleges pillanat ez az iskola életében – hangsúlyozta Ioan
Borgovan igazgató, aki örvendett annak, hogy a Télapó korán érkezett meg
az iskolába. A tantestület az oktatás informatizálását tűzte ki célul,
amihez a most kapott készülékek is hozzájárulnak. A felszerelés egy
része Balás Éva osztályában lesz, mivel az a legtágasabb, és ott van
internet-hozzáférhetőség, a többi a reáltantárgyak oktatásában segít az
iskola laboratóriumában – tette hozzá.
Balás Éva szerint a digitális tankönyvek időszakában alapvető
követelmény a tantermek felszerelése a kapott eszközökkel. Ezáltal az
élményszerű oktatás, a tanulási tartalmak könnyebb elérése, változatos
bemutatása válik lehetővé a nyelvtanulás, tudományok, irodalom, zene és
képzőművészet terén.
A gyermekeknek is felcsillant a szeme, amikor az alapítványt
képviselő Kali István projektfelelős elmondta, hogy az egyik
számítógéphez csatlakoztatható videoprojektor háromdimenziós vetítést
tesz lehetővé.
Az ajándékot az iskola és tanári kara nevében Szőcs Adorjáni Mária
negyedik osztályos diákjai köszönték meg, négy székely ruhás lány
énekelt, ketten közülük furulyáztak, s a közösen énekelt szép karácsonyi
dallal zárult az ünnepség.
Bodolai Gyöngyi
Népújság, 2015. december 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése