Idén is népszerű volt a diákvetélkedő
Jelzésértékű, hogy a városépítő polgármester emlékére évente
megszervezett rendezvénysorozat minden alkalommal Marosvásárhely
fiatalabb nemzedékének megmérettetésével indul. Időt és tereket átszelve
válhatnak ezeken az alkalmakon Bernády követőivé, közben pedig
szülőhelyük múltjához is közelebb kerülhetnek a vetélkedőre benevezett
iskolások.
A verseny népszerűsége egyre nőtt a tizennyolc év alatt, mi több, a
legutóbbi, Bernády nyomában címmel zajlott vetélkedőre minden várakozást
felülmúlva 28 V.–VIII. osztályosokból álló csapat nevezett be. A
forgatókönyv a korábbi évekhez viszonyítva módosult, az együttlét
ugyanis csütörtök délután a Fodor János vezette városnéző sétával
kezdődött, amelyen a témához kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolni a
csapatoknak. Ezután mérhette össze tudását a Bernády Házban az öt
legügyesebb Bernády-követő „társaság.”
A tulajdonképpeni vetélkedőre egy bolyais csapat – a Városi Csajok
–, a Dr. Bernády György Általános Iskola három csapata – az
Asztromegamacik, a Bernádys Történészek és a Kincsvadászok –, illetve a
Nicolae Bălcescu Általános Iskola három diákja – a Buborék Tanoda –
jutott tovább. A harmadik díjat a Kincsvadászok – Kutasi Csenge, Kurcsi
Norbert és Göcsi Szabolcs-Norbert – érdemelték ki, az Asztromegamacik –
Bartos Tamara, Szentgyörgyi Zselyke, Breier Brigitta – második lett, a
legügyesebbnek pedig a Városi Csajok csapata – Nagy Brigitta Rebeka,
Bárczi Ingrid, Székely Anna – bizonyult. Bernády-díjban a Buborék Tanoda
– Săbădean Péter, Ballai Dávid, Török Tímea – és a Kincsvadászok –
Molnár Dániel, Bató Katalin, Márton Áron – részesült. A középiskolások
egyéni versenyére a Bernády-hagyaték kutatóit megszólaltató
alkotásokkal, interjúval, riporttal vagy más műfajú írásokkal, esetleg
kisfilmmel lehetett benevezni. A második díjat Csorja Ráhel bolyais diák
érdemelte ki, első díjjal Szabó Fruzsina művészetis diák munkáját
jutalmazta a zsűri. A filmes nagydíjat az Elektromaros Líceum csapata,
Docze Hunor, Molnár Tamás és Somodi I. Attila kapta. Minden díjazottnak
gratulálunk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság, 2015. október 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése