2011. december 14., szerda

Látogatás a Kultúrpalotában

Az ember nemzetében önmagát szereti – tartja a bölcs magyar közmondás. És ez így is igaz. Elődeink gazdag kincsét, hagyatékát ismernünk kell ahhoz, hogy értékelni tudjuk és ápoljuk.

Szülővárosunk, Marosvásárhely gyöngyszeme a Kultúrpalota. A negyedikesekkel ezt látogattuk meg. Megismerkedhettünk nagyszerű építtetőjével, Dr. Bernády György egykori polgármesterrel, megcsodálhattuk az előcsarnok csodás belső díszítését, a koronázási aranyozott domborművet, a fekete márvány pilléreket, a gyönyörű metszetű velencei tükröket, a székely népballada-ihletésű színes üvegablakokat, a tulipánmotívumos bútorzatot, a hangversenytermet a mesterorgonával, az oldalfalak apró virágmotívumait, a lépcsőfordulók üvegfestményeit, melyek a magyar kultúra nagy személyiségeit ábrázolják: Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Jókai Mór, Munkácsy Mihály, Erkel Ferenc, Liszt Ferenc.

Felfedeztük az iskolánkról készült közel száz éves fényképet is. Mellette ez állt:


„A Sándor János utcai (ma Dózsa György utca) állami elemi iskola. Fénykép a Bernády-albumból. Az 1907-ben épült szecessziós épület Dr. Bernády György kezdeményezésére épült a közoktatás számára.”

Menj el Te is, Neked is látnod kell!

IV. C és D osztályok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése