2018. október 29., hétfő

Diákvetélkedő a Bernády Napokon

Tizenévesek a városépítőről

Bundáskenyerek, Csatornázók, Iskolaépítők, Macskakő, A három random láma és még jó néhány ötletes nevű diákcsapat mérte össze tudását október 24-én délben a Bernády Napok keretében zajlott vetélkedőn.
A városépítő polgármester életét, megvalósításait körvonalazó versenyre, amelyet többéves szünet után szervezett meg a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, rekordszámú – összesen tizenöt – 5-8. osztályos csapat nevezett be három tanintézetből: a vetélkedőnek otthont adó Dr. Bernády György Általános Iskolából, a George Coşbuc és a Nicolae Bălcescu iskolákból.

 

                                                      Fotó: Karácsonyi Zsigmond

A háromfős diákcsapatoknak az előzőleg megadott könyvészet alapján 13 kérdésre kellett választ adniuk. A versenyt lebonyolító Simon György magyar szakos tanár Bernády születésétől a haláláig vezette végig a gyermekeket az ismeretanyagon, elsőként azt tudakolta tőlük, melyik az a két, egybecsengő nevű város, amelyek közül az egyikben Jézus, a másikban Bernády jött világra, végül arra várt választ, hogy hol ravatalozták fel a 80 éve elhunyt polgármestert. A kérdéssorban Bernády székfoglaló beszédének legfontosabb fogadalmáról és betöltött tisztségeiről is szó esett. A diákok a huszadik század első felének Marosvásárhelyéről is képet kaphattak, a „tippelős” kérdések kiértékelésekor például azt is megtudhatták, hogy a városlakók hány százaléka volt írástudatlan 1910-ben.
Kreativitásukat a gyermekek egy rövid fogalmazásban bizonyíthatták, az Amerikában tartózkodó Bernády marosvásárhelyi küldöttsége nevében, „az amerikaiak frappáns stílusában” kellett öt mondatban bemutatniuk a kor Marosvásárhelyét.



Az egyórás megmérettetés után a zsűri – Simon György, Barát Andrea történelemtanár, Kovács Margit nyugalmazott magyartanár és László Loránd történész, a Teleki Téka munkatársa – összesítette a pontszámokat, és eredményt hirdetett. A harmadik és második helyet a Dr. Bernády György Általános Iskola hatodikosai érték el: a harmadikat a Víztelepesek csapata: Mezei Zsófia, Fábián Júlia és Keresztes Balázs, a másodikat a Jóskagyerekek: Heim Milán, Kiss Emma és Kutasi Szende. A legjobban a George Coşbuc Általános Iskola Trio csapata – Iszlai Báint, Metz Zselyke, Veress Aletta – teljesített. Minden résztvevő értékes könyvcsomagban részesült, a három „dobogós” csapat pedig egy-egy képzőművészeti alkotást is kapott.
A Bernády Napok első programpontja a Szász Albert Sportiskolában zajlott, kedden sportvetélkedő volt. Szerdán délután újabb sportversenyekre került sor a tanintézetben, így a városépítő polgármester tiszteletére szervezett rendezvénysorozat már az első két napon több száz gyermeket és fiatalt megmozgatott.
A hivatalos megnyitóra október 25-én 18 órakor kerül sor a Bernády Házban, ekkor a Művészek Atyhai Társasága nevű alkotócsoport munkáiból nyílik kiállítás. Pénteken délelőtt 10 órakor Bernády nyughelyéhez, a református temetőbe, majd a polgármester köztéri szobrához várják a marosvásárhelyieket. Aznap 18 órakor a Bernády Házban Fodor János történész a Bernády városa című kötet harmadik kiadását mutatja be. Ekkor hirdetik ki a középiskolásoknak Bernády György és az egyház címmel meghirdetett pályázat eredményeit is. A Bernády Napok a szombaton 18 órakor kezdődő gálával zárul a Kultúrpalotában. Ekkor kerül sor a Bernády-emlékplakett átadására, majd Csányi Sándor színművész egyszemélyes vígjátékán derülhet a nagyérdemű.

Nagy Székely Ildikó
Forrás: Népújság, 2018. október 24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése