Tisztelt
Szülők,
kedves
Gyerekek, kedves Kollegák,
Szeretettel köszöntök mindenkit a
2018-2019-es tanévnyitó ünnepségen. A közös munka elkezdése ünnepélyes
pillanat, amikor lelkesedéssel, új tervekkel, reménnyel, a gyerekek iránti
szeretettel vonulunk be az első órára.
Az iskola feladata, hogy a munkához való
feltételeket megteremtse, a lelkesedést, a reményt fenntartsa.
Az iskola a közösségé, működésének, az
oktatás feltételeinek megteremtése közösségi döntés kell legyen. Legalábbis egy
jól működő demokráciában.
Napjaink
eseményei arra engednek következtetni, hogy nagyon sok esetben olyan döntések
születnek, melyekben az érintettek véleményt sem nyilváníthatnak. Mindezek
többek közt azt is bizonyítják, hogy sokkal több állampolgári kezdeményezésre,
nagyobb összefogásra van szükség.
Kedves diákok!
Szeretnétek
művelt, szakmailag felkészült, embertársaira figyelő, aktív állampolgárokká
válni? Szeretnétek a munkát élvezve, játszva, egymást segítve élni?
Azért
vagyunk itt, hogy ebben segítsünk titeket, megismertessük veletek a munka, a
siker örömét. Ehhez a közös munkához kívánok Nektek ebben a tanévben is
kitartást, erőt!
Kedves Szülők,
Csak
közösen érhetünk el eredményeket. Nem várhatjuk, hogy megoldódjanak gondjaink,
nekünk is lépnünk kell. Gyerekeink jövője mindnyájunktól függ. Arra kérem
Önöket, a jószándéktól vezérelve, párbeszédekre alapozva erősítsük meg az
iskola és család (szülő) közötti kapcsolatot.
Kedves Kollegák,
Nagyon
egyszerű a siker képlete: a munka. De ezt az egyszerű képletet sokan és sok
oldalról befolyásolják. Kívánok nektek kitartást, erőt ebben a tanévben is!
Minden körülmények között kell figyelnünk egymásra, bölcsen kell döntenünk, a
gyerekek érdekeit tartva szem előtt.
Mielőtt
bevonulnának a diákok az első osztályfőnöki órára, szeretnék emlékeztetni
mindenkit: Ne feledjétek: Az iskola a miénk! Együtt, összefogva tehetjük
olyanná, amilyenné szeretnénk, hogy váljon.
Jó
tanévet mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése