Elismerés a megyei tanfelügyelőségtől
Felemelő érzés gyermekek fénylő tekintetében látni a jövőt!
Kicsik és nagyok emlékezetében feltételezhetően hosszú ideig megmarad a
június 8-i ünnepség, amelyen azokat az I-IV. osztályos kisdiákokat
jutalmazták, akik az idei tanévben megtartott megyei és országos
versenyeken kimagasló eredményeket értek el.
A derűs júniusi napon, amikor már érezni lehetett a megérdemelt
szünidő csábítását, az építészeti szakközépiskola dísztermében sokan
voltak Marosvásárhelyről és a megye nagyobb és kisebb vidéki
településeiről is. A gyermekek mellett az elemi osztályokban tanító
pedagógusok és szülők is. Mert a sikerhez a tehetséges, szorgalmas
gyermekek mellett szükség van olyan pedagógusokra, tanítókra is, akik
felfedezik, gondozzák, kiteljesítik a szunnyadó csírát, a lélek és a
gondolkodás gyümölcseit.
A kisiskolásokat Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes és Fejes
Réka, a tanítók munkáját irányító tanfelügyelő köszöntötte. Az idei
tanév során szép eredmények születtek, és a jelen levő gyermekeknél
sokkal többen értek el figyelemre méltó teljesítményt, de a szokás
szerint a sok jó közül is választani kell. Így hát azokat köszöntötték a
tanfelügyelőség oklevelével és könyvjutalmával, akik az idei
versenyeken a leginkább megnyerték a zsűri tetszését, némely vetélkedőn
pedig megkérdőjelezhetetlen konkrét eredményekkel bizonyították
tudásukat.
A szép ünnephez illő volt a bevezető is, a gyulakutai Varga Éva
tanítónő gyönyörű eredeti népviseletbe öltözött furulyásai az ünnepi
alkalomhoz illő hangulatot teremtettek. Jókedvet sugárzott a megyei
versenyen díjat nyert két kisdiák, a nyárádszeredai Török Ivett (Kátai
Judit tanítványa) és a mikrofont alig felérő tehetséges seprődi pici
lány, Kálmán Kinga (Tăslăvan Melinda) mesemondása, a gyulakutai Gáll
Gyopárka (László Éva Melinda) szavalata, valamint a bolyais Vass
Réka-Rebeka (Ferencz Edith-Mária), aki Rapsonné legendáját regélte el a
közönségnek. Hegedűn két művészeti iskolás kisdiák, Gombócz Ágnes és
Bartha Ákos játszott, ők a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedő
országos első helyet szerzett csapatának tagjai Makkai Mártonnal együtt,
tanítónőjük Csizmadi Csilla. Hadd tegyük hozzá, hogy az országos
második helyet a gyulakutai csapat, Antal Sára Panna, Császár Klára és
Dósa Balázs, Varga Éva tanítványai nyerték, a Dr. Bernády György iskola
csapata, Szőcs Adorjáni Mária tanítványai pedig dicséretet kaptak.
Bár szívesen sorolnánk fel minden díjazott kisiskolás nevét, mivel
74-en voltak, ez sajnos lehetetlen, de a tanfelügyelőség honlapján
megtekinthető. Így hát azokra szorítkozunk, akik a vetélkedők országos
szakaszán az első három helyezett között voltak. A Brenyó
Mihály-matematikaverseny országos szakaszán a bolyais Barta Zágoni
Csongor (Ferencz Edith-Mária) első helyen végezett. A megyék közötti
Kurutty vetélkedőt a nyárádszeredai Deák Farkas Általános Iskola
csapata, László Boglárka, Török Ivett, Csipán Réka és Kátai Zsanett,
Kátai Judit tanítványai nyerték. A Barangolás az EU-ban verseny országos
döntőjének első díjával az Európa Általános Iskola diákjait – Sütő
Kriszta Viola, Hegyi Boldizsár, Székely Izabella Orsolya –, Szilágyi
Hajnal tanítványait jutalmazták.
Gratulálunk valamennyi oklevelet kapott kisdiáknak, akiket Bárdosi
Ilona nyugalmazott, de örökifjú tanítónő biztatott arra, hogy szeressék
és féltsék, szólítsák és őrizzék meg a még markunkban levő szót, a
„láthatatlan lobogót”. Pedagógustársainak Bakos Jolán tanítónő mondott
köszönetet a „kitartó, fáradságos munkáért, a sok-sok türelemért”,
mellyel az első naptól irányították a „siker csúcsáig” tanítványaikat.
Bodolai Gyöngyi
Népújság, 2016. június 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése