2015. április 14., kedd

Díjazták az országos vallás tantárgyverseny nyerteseit


Múlt csütörtökön délután a marosvásárhelyi Vártemplomban díjkiosztó ünnepséggel zárult az országos ökumenikus tantárgyverseny. Nemcsak a Maros megyei diákok szerepeltek jól, hanem a szervezés is sok dicséretet kapott a vendégek, minisztériumi küldöttek, a versenybizottság részéről. Nem kis feladat volt a szervezés, hiszen népes diákseregnek kellett versenyen kívüli programot szervezni, szállást és étkezést biztosítani. A díjkiosztó ünnepségen jelen volt Someşan Ştefan főtanfelügyelő, Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő, Borsos László, a tanügyminisztérium államtitkári kabinetjének tanácsosa, dr. Nagy Éva, az államtitkári kabinet igazgatója, Kiss Tünde, magyar nyelvért és vallásoktatásért felelős szaktanfelügyelő.


A diákok mindannyian nyertesek
A díjkiosztó ünnepségen Jakab István lelkipásztor, a Marosi Egyházmegye esperese hirdetett igét, hangsúlyozva azt az üzenetet, hogy velünk az Isten, aki párbeszédben van az emberrel, azokkal is, akik kudarcot vallottak. Akkor is számíthatunk a szeretetére, ha elbuktunk. S „szőlőskertjében” feladatot bíz ránk. Ezért nincs helye a csüggedésnek azok esetében, akiket nem neveznek meg a díjazottak között – mondta az esperes.
Nagy Hajnalka Zsuzsanna Áprily Lajos Útravaló című versét szavalta el, dr. Nagy Éva szép idézetekkel fűszerezett beszédében az anyanyelv ápolására, a hitben, szeretetben való megmaradásra, a tovább tanulásra buzdította a hallgatóságot.
Kiss Tünde szaktanfelügyelő a szervezőbizottság nevében köszönte meg a diákoknak, hogy vállalták a megmérettetést – ami komoly felkészülést, munkát és kitartást igényelt – és dicséretesen helytálltak. Köszönet illette a javító bizottság munkáját, mert alázattal és magas szakmai színvonalon tettek eleget a felkérésnek, a dolgozatok javításának és értékelésének. A tanfelügyelőség, a minisztérium, a marosvásárhelyi Református Kollégium, a pedagógusszövetség, a szerepet vállaló egyházközségek, a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mind derekasan teljesítették a vállalt feladatot a verseny és a programok lebonyolításában.
– A verseny az ökumenia jegyében zajlott, a közös cél, az ifjúság keresztény nevelése érdekében. Hiszem, hogy csupán keresztény értékrenden alapuló erkölcsi nevelés révén építhetünk jobb, élhetőbb jövőt. Közös feladatunk hát – a költő szavaival élve – egyszerre szolgálni Istent, hazát, becsületet, hűséget. Mindannyian győztesek vagytok, nemcsak bibliaismeretről adtatok számot, hanem szorgalomról, kitartásról és hitetekről is. Ez örömmel tölt el bennünket. Szorgalmatok, kitartásotok soha se lankadjék, hitben erősödjetek, szellemiekben gazdagodjatok! – mondta Kiss Tünde szaktanfelügyelő.

A vallásoktatásnak helye van az iskolában
Dr. Jitianu Liviu, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Teológiai Karának tanára, a versenybizottság elnöke értékelő beszédében felvázolta, milyen sok értéket sorakoztattak fel ezen a vetélkedőn. Teljesítményt, versenyszellemet, munkát, a munka gyümölcsét, biztatást, a vállveregetést, de az értékhierarchia legmagasabb fokára mégis magát az embert rangsorolta. Azokat, akik e vetélkedő szereplői, a szereplők felkészítői voltak, a tanárok, akik nemcsak információt adtak át a diákoknak, hanem ezt teljesítménnyé változtatták. Az elnök köszönetet mondott dr. Gál Lászlónak, Lakatos Sándornak és Bustya Jánosnak, akik a három felekezet – római katolikus, unitárius és református – részéről vállalták a tételek szerkesztését.
Ştefan Someşan főtanfelügyelő elmondta, hogy Marosvásárhelyen azon a héten három országos tantárgyverseny, a magyar valláson kívül a biológia, a román zajlott, nyolcszáz diákot és 200 tanárt láttak vendégül. A főtanfelügyelő fontosnak tartotta kiemelni, hogy a vallásoktatásnak helye van az iskolában, mert a hitre és erkölcsösségre való nevelés csak jóra vezethet.

A Maros megyei díjazottak
A Maros megyei diákok közül a következő diákok szerepeltek kiválóan: különdíjban részesült Labancs Eszter, a Református Kollégium XI. osztályos diákja, II. díjazott lett Koncz Karola, a backamadarasi Kiss Gergely Általános Iskola VIII. osztályos diákja, III. díjban részesítették Simon Dorottyát, a Dr. Bernády György Általános Iskola VII. osztályos diákját, Ivácson Ingrid Brigittát, a sáromberki technológiai líceum VIII. osztályos diákját és Kutasi Beátát, a marosvásárhelyi Református Kollégium diákját. Az ünnepséget a „refi” kórusának fellépése zárta Enyedi Csaba lelkész tanár vezetésével.


Mezey Sarolta
Népújság, 2015. április 14.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése