Nagy Székely Ildikó
A kenyér útját
járták végig a Marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskola negyedikesei –
Molnár Hajnal és Szőcs- Adorjáni Mária diákjai – tegnap, az Iskola másként nevű
tanítási hét első délelőttjén. Hamar kiderült, hogy jól választottak a
különleges öt napot másfél hónapja tervezgető pedagógusok. A gyerekeket első
perctől lenyűgözte a számtalan – a mindennapi megszületésében egyformán főszerepet
játszó – gép, mind a dagasztógép, a sütőkemence, mind a fagylaltkészítő részleg
berendezése, és talán még ennél is jobban a vendéglátók kedvessége. „Mi voltunk
a főkóstolók” – írta az egyik diák a látogatás után. Egyik társa így rögzítette
élményeit: „Nagyon tetszett, amikor a gép kavarta a masszát, és az is, hogy
egyszerre sok süti készült.” Érdekes műszerekről, dolgos, lelkes emberekről
adnak számot a pár mondatos élménybeszámolók. Sok finomsággal, kenyérrel,
kiflikkel felpakolva, fagyit nyalogatva tértek vissza tanintézetükbe a
gyerekek, akiknek az Iskola másként programról biztos, hogy elsőként mindig ez
a „lisztes” délelőtt jut majd eszükbe.
Népújság, 2012.
április 3. kedd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése