2021. november 30., kedd

16. Fizikavalkád - 2021. november 27.

 Első lett iskolánk csapata

November 27-ikén zajlott a 16. Fizikavalkád a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium rendezésében. Székely Zoltán tanár úr fogadta a csapatokat az online térben.


Az iskolák 1-1 csapattal képviseltették magukat. Iskolánk csapatában a VII.D. osztályos Pálosi Adél Bernadett, Nagy Péter és a VIII. C. osztályból Fülöp Krisztián vett részt.

Felkészítő: Pisak Lukáts Katalin fizika tanár

A csapatok előzetes munkát végeztek. Fotókat, irodalmi- és képzőművészeti alkotásokat, kísérletes kisfilmeket küldtek be, még a versenyt megelőző napokban.

A szakmai zsűri, a beküldött alkotásokból, a Berni által készített fotót második díjjal tűntette ki. Megkérdeztük Bernit, mit akart kifejezni a képpel? Az emberi tulajdonságokkal felruházott villanykörte működése, teljes mértékben drótjától függ. A kép címe „Köldökzsinór”. A függőséget boncolta tovább Berni, amikor ránk, emberekre és elektromos eszközeinkre gondolt.

Berni és Peti egy párbeszédet írt, megvizsgálva az elektromosság életünkre gyakorolt pozitív és negatív hatását. Ezzel az írással Dicséretet nyertek.

Utána került sor a fizika feladatokra. Volt ott rejtvény és számrács, villámkérdés és szabadulószoba, elméleti és számolásos feladat, jelenségértelmezés és logikai feladvány. Csapatunk nagyon egyenletesen teljesített, így az összesített pontok alapján az első helyre került.

Gratulálunk Berni, Krisztián és Peti!

Végül csatoljuk a díjazott párbeszédet, elolvasva, nekünk is érdemes mérlegelnünk. 


Az elektromosság - vita

Jó/rossz hatása az életünkre nézve

Műfaj: párbeszéd

Készítette: Pálosi Adél Bernadett és Nagy Péter



-         Jó napot!

-         Jó napot!

-         A mai vitánk témája az ,,Elektromosság jó/rossz hatása az életünkre nézve” lesz. Véleményem szerint, az elektromosság segít a mindennapi életünkben.

-         Éppen ezért, napjainkban, már nagyon függünk tőle, mivel lassan olyannyira helyettesíti az emberi munkát, hogy az életünket meghatározó mértékben szükségünk lesz rá, ebből kifolyólag, könnyen manipulálhatóvá válunk.

-         Ennek ellenére, az elektronikus találmányok a veszélyes, vagy untató munkákat is el tudják végezni.

-         Pontosan így fogja a mesterséges intelligencia, több százezernyi ember munkáját elvégezni, ingyen és ezek az emberek munkanélküliek maradnak, nem marad jövedelemforrásuk.

-         Ugyanakkor, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy több ezer embert tartanak életben a gépek.

-         Ám, ha hagyjuk, hogy ily mértékben függőek legyünk, az elektronikai eszközök könnyen átvehetik felettünk az uralmat. A gépeknek az előállításuk, elemeik, lebontásuk, nagyon költséges és szennyező a környezetre nézve. Valamint, működtetésük is legtöbb esetben szennyező.   

-         Mindamellett, környezetbarát módon is elő lehet állítani és a működtetésük nem olyan nagy mértékben szennyezi a környezetet.

-         Ezzel szemben, környezetbarát módon sokkal költségesebb, a szolgáltatóknak nem érné meg. Emellett, mindezen eszközök robbanás- és tűzveszélyesek is lehetnek.

-         Azonban az elektronikai eszközök megkönnyítik a hatóságok munkáját és emiatt a tűzoltók is hamarabb tudnak reagálni a fennálló helyzetekre. Nekünk is segít abban, hogy információhoz jussunk könnyen és gyorsan.  

-         Ellenben, hatásukra könnyen megfigyelhetővé, lenyomozhatóvá válunk. A technológia fejlődésével, egyre könnyebben meghamisíthatók a kínált adatok, egyre nagyobb kérdőjelet alkotva hitelességükkel kapcsolatban.

-          Csakhogy, távolról is el tudjuk érni egymást, ami megkönnyíti azt, hogy hitelesen tájékozódjunk és hogy gyorsan tudjunk segíteni, ha valami baj van.

-         Mégis, ha már ilyen könnyen tudunk segítségükkel online kapcsolatba kerülni szeretteinkkel, nem fogunk igényt tartani a személyes találkozásra, ami rombolja a mentális és a fizikai egészségünket is, mivel az embernek szüksége van arra, hogy kimozduljon lakásából, levegőzzék egyet és ne a szemeit károsítva egy képernyő előtt gubbasszon, hanem on-side találkozzon társaival.

-         Az ipar nem tarthatna ott, ahol most van az elektromosság nélkül, ami azt jelentené, hogy hiánycikk lehetne nagyon sok dolog, amik elengedhetetlenek a hétköznapi életben. Emellett még számos lehetőséget ad az elektromosság az emberiség számára.

-         Elvégre, jó vagy rossz hatással van életünkre? Egyrészt jó, mivel életünkben, szinte minden téren jelen van, megkönnyíti azt, ugyanakkor túlságosan rátámaszkodunk és egy globális áramszünet esetén nem tudnánk mit kezdeni. Az érvek és ellenérvek tengere, ezzel a témával kapcsolatban végeláthatatlan, ezért, a vitát lezárjuk. Köszönjük a figyelmet!



Gratulálunk az ügyes fizikusoknak és felkészítő tanáruknak!


2021. november 28., vasárnap

Advent - 2021. november 28.


„Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad.” Ézsaiás 60,1-2


Áldott adventi várakozást kívánunk mindenkinek!

2021. november 15., hétfő

Népdalvetélkedő - 2021. november 13.

2021. november 13-án zajlott a III. Csak tiszta forrásból népdalvetélkedő Maros megyei döntője Zoom felületen. Az előválogatón 55 diák jutott tovább előkészítő osztálytól XII. osztályig, amiből 54-en jelentkeztek a megyei döntőre.

Az V-VI. osztályos kategóriában III. helyezést ért el Török Krisztina, iskolánk V.C osztályos tanulója.

Gratulálunk a szép eredményhez!

Márton-napi libáink - Előkészítő D osztály

Novemberben, Márton napján,

Liba gágog, ég a kályhán.

Aki libát nem eszik, egész évben éhezik.