2022. december 28., szerda

“Egy óra a nagyszülőknél” - Oázis Alapítvány

     2022 december 17-én zárult a marosvásárhelyi Oázis Alapítvány, “Egy óra a nagyszülőknél” programja, amelyen a tanév kezdetétől december 17 – ig vehettek részt marosvásárhelyi gyermekek. A programon, mások mellett, elsősorban a Bernády György Ált. Iskola V-VIII osztályos tanulói vettek részt köszönhetően Márton Imre tanár úr lelkes, hozzájárulásának és önkéntes munkájának.

      A marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság által támogatott program célja a generációk közötti kohézió, a generációs különbségek megismerése, elfogadása volt, ezért a résztvevő gyerekek az Oázis Alapítvány nappali központjának idős tagjaival együtt kézműves, hagyományos, képzőművészeti, zenei foglalkozásokon szerezhettek ismereteket a fánksütés, szőlőpréselés, rézgyűrű, ajtódísz, karácsonyfadísz, készítésének, alapvető fortélyairól. A közös éneklés, a rögtönzött zenekar, a sokféle hangszer, amit bárki kipróbálhatott, emelte az együttlétek hangulatát.

     A program záró alkalmán, az Oázis Alpítvány munkaközössége mellett részt vett a marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság képviselője Kristóf  Emese, a Bernády György Ált. Iskola igazgatónője Kupán Edit, aki egyben az alapítvány kuratóriumi tagja is.

     Emelkedett hangulatban, énekszóval, mézespogácsa diszítéssel és a jelenlévők megajándékozásával búcsúztunk egymástól.



2022. december 22., csütörtök

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!

 




Akikre büszkék vagyunk! - Anyanyelvi vetélkedő

A IV.osztályosok Anyanyelvi vetélkedőjének körzeti szakaszán, melyet a Marosszentkirályi Általános Iskolában szerveztek, 2022. december 17- èn, a IV.D osztály Helyesírók csapata továbbjutott a városi szakaszra. A vetélkedőn 8 nyelvi játékot kellett megoldani, volt olvasás próba és fogalmazás próba is. Az ünnepi hangulatban lezajló vetélkedőn sok szép élményben volt részük a tanulóknak, a végén pedig a jutalmazás és elismerő szavak sem maradtak el.

Csapattagok: Czintos Tímea, Sárossy Anna és Török Zsófia Katalin  

Felkészítő tanító: Ozsváth Hajnal 

Gratulálunk! Sok sikert a városi szakaszon!


Akikre büszkék vagyunk! - Fürkész helyesírás és nyelvhelyességi verseny

A Fürkész helyesírás és nyelvhelyességi verseny körzeti szakaszán, melyre 2022. december 9- én került sor 4 tanuló képviselhette a IV. D osztályt. Közülük 3- an nagyon jó pontszámokkal továbbjutottak a megyei fordulóba.

Sárossy Anna (I.) Agyagási Botond (III.) Mezei Dániel (V.)

Felkészítő: Ozsváth Hajnal tanítónő

Gratulálunk a kitűnő eredményhez! Sok sikert a következő fordulón!

Akikre büszkék vagyunk! - Zrínyi Ilona Matematikaverseny

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny körzeti szakaszán, mely 2022. november 21- én volt, szép eredményeket értek el a IV. D osztály tanulói.

A 9 résztvevő tanulóból 8- an továbbjutottak a megyei szakaszra. Sárossy Anna Czintos Tímea Mezei Dániel Török Zsófia Katalin Bara Zétény Molnár Gergő Molnár- Papp Zselyke Georgescu Arthur Eduard

Felkészítő: Ozsváth Hajnal tanítónő

Gratulálunk a szép eredményhez! Sok sikert kívánunk a megyei szakaszon!