A tanév vége felé közeledve egyre
többen kirándulunk. A IV. C osztály tanulói egy olyan kiránduláson vettek
részt, mely látványosságokban igencsak bővelkedett.
„Kincses
Kolozsváron” az első utunk a Napsugár szerkesztőségébe vezetett, ahol Zsigmond
Emese néni, a lap főszerkesztője várt minket. Mesélt a gyermeklap történetéről,
szerkesztéséről, de megmutatta „elődjét” is, Elek apó Cimboráját. Ezután a
Botanikus kert következett, a szebbnél szebb látnivalókkal. Még a víztoronyba
is felsétáltunk, hiszen olyan gyönyörű panoráma nyílik onnan! Érdekes volt az
állattani múzeum is a Mikó kertben, majd a főtér következett. Elsőként a Farkas
utcai református templomot s a Sárkányölő Szent György lovag szobrát csodáltuk
meg, majd a Fadrusz János alkotását, a Mátyás szobrot és a Szent Mihály
templomot. A város két nagy szülöttjének, Mátyás királynak és Bocskai Imrének a
szülőházához is ellátogattunk.
Kirándulásunk
másik fénypontja Kalotaszeg egyik gyöngyszeme, Méra. E kis falu Kolozsvár
mellett fekszik és érdemes oda kimenni. Kelemen Anna néni, azaz Nusi néni
örömmel fogadott minket, friss gyógynövény teával kínált, megmutatta nemcsak
háztáji gazdaságát, hanem házát is, melyet kalotaszegi festett bútorokkal,
varrottasokkal, szőttesekkel rendezett be. Mai napig is ügyeskedik, pl. pártát
varr, és szívesen felöltözteti vendégét népviseletbe. Ha arra jártok, ne
mulasszátok el Ti sem! Rendkívüli élményben lesz részetek!
IV.C
osztály és a tanító néni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése