Szombaton (szeptember 29.) tíz órától
ünnepélyes keretek között nyitja meg kapuit a Hosszú utca (1918. December 1.
út) 93. szám alatt található Gyerekek palotája. A nyári szünidőt követően ismét
beindul mind a 19 tanfolyam, újdonságként pedig multimédia és újságírás szak is
lesz – tudtuk meg Mihai Naşcatól, a tanfolyam kezdeményezőjétől, aki az online
újságírás és a multimédia sajátosságait szeretné átadni a jövő generációnak.
Ide 14 éven felüliek iratkoztak, és a hosszú távú terveik között az is
szerepel, hogy megszerkesszék a Gyerekek palotájának online lapját –
részletezte Mihai Naşca. Ugyancsak újdonságnak számít ettől az évtől a canto
kör, a német, illetve a francia nyelvoktatás.
Pénteken 16 óráig iratkozhatnak be az érdeklődők. A
nyilvántartás miatt azoknak a gyerekeknek is újra be kell iratkozniuk, akik az
elmúlt években már jártak valamelyik tanfolyamra. Legkevesebb tíz gyerek
szükséges egy csoport elindításához, ám a létszámra sosem panaszkodtak az
intézményben, hiszen tavaly is összesen háromezren iratkoztak be a különböző
tanfolyamokra. Idén is legalább ennyi fiatalra számítanak – tudtuk meg a
titkárságon. A legnépszerűbb az angol nyelvoktatás, a sport, a modern tánc, a
modellező és a festőtanfolyam. A lányokat főleg a tánc, míg a fiúkat a
küzdősport, a repülő- és hajómodellezés érdekli. A 4–18 év közötti gyerekek,
fiatalok hetente két-három órát töltenek az intézményben, ahol a szórakoztató
és képességfejlesztő tevékenységek keretében kis közösségek alakulnak. A
tanfolyamok javarészt román nyelven zajlanak, de mivel mindig vegyes csoportok
indulnak, illetve sok tanár, műhelyvezető beszél magyarul is, ezért magyar
nyelvű oktatás is zajlik – mondta Mihai Naşca.
Forrás: Vásárhelyi Hírlap
Forrás: Vásárhelyi Hírlap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése