A marosvásárhelyi 2-es számú iskola
főként a mai napig is húzódó névadás-ügy kapcsán került a figyelem
középpontjába az elmúlt időben. Az élet azonban a belvárosi tanintézet falain
belül sem állt meg – legalábbis a magyar tagozaton – ugyanis a Magyar Kultúra
Napja előtt tisztelegve szervezték meg péntek este a népdalénekléssel, neves
magyar személyiségek és találmányok bemutatásával egybekötött vetélkedőt.
Népdalokat is énekeltek a diákok
Összesen hat V-VIII. osztályosokból
álló vegyes csapat mérte össze tudását, általános műveltségét péntek este a
2-es számú általános iskola magyar kabinetjében. „A Magyar Kultúra Napjára
tervezett vetélkedőt egy héttel később szervezték meg, ugyanis a vakáció miatt
nem volt idő felkészülni rá” – mondta portálunknak Márton Imre, az iskola
aligazgatója, a rendezvény szervezője. A vetélkedőre azonban ha késve is, de
sor került, és még egy kis műsorral is készültek a diákok.
Márton Imre aligazgató ismertette a vetélkedő szabályait
Népdalok, a székely himnusz, a
Szózat és a magyar himnusz eléneklése mellett olyan neves magyar festők életét
mutatták be a diákok, mint Barcsay Jenő, Barabás Miklós, Rippl-Rónai József
vagy Csontváry Kosztka Tivadar. A zömében diákokból álló közönség eközben meg
is csodálhatta a szóban forgó festők falra kivetített alkotásait. Sőt azokat a
„reprodukciókat” is megtekinthette a közönség, amelyeket diáktársaik
készítettek olyan híres festményekről, mint például Csontváry Kosztkva Tivadar
Magányos cédrusa. A szebbnél szebb darabokat a magyar kabinetben állították ki
a szervezők. A vetélkedő közben falra vetített neves magyar találmányok és
feltalálóik nevével ismerkedhettek a tanulók.
A legkisebbeket is bevonták a játékba
A csapatok összetételét sorshúzással
választották ki úgy, hogy minden csapatban képviselve legyen az ötödik,
hatodik, hetedik és nyolcadik osztály is. Ezután a csapattagok sorra mentek a
táblához, és választottak „tételt” maguknak, amely magyar kulturális vonatkozású
kérdéseket tartalmazott különböző tantárgyak kapcsán. Ilyen volt például a
hatos csapat első kérdése is: mi az írisz virág magyar neve? A diákok habozás
nélkül karikázták be a választ, az írisz magyar neve: nőszirom. A jelen levő
első osztályos kisdiákokat is bevonták a versenybe, tőlük többek között azt
kérdezték: hogy hívják Csukás István híres egyfejű sárkányát? Ők sem
gondolkodtak túl sokat a válaszon, hisz ki ne ismerné Süsüt, a híres
bábsárkányt.
Nem volt minden kérdés ilyen könnyű, de a vetélkedő így is elérte célját: ha csak egy napra is, de a diákok közelebb kerültek nemzetünk kulturális értékeihez, elődeink örökségéhez.
Nem volt minden kérdés ilyen könnyű, de a vetélkedő így is elérte célját: ha csak egy napra is, de a diákok közelebb kerültek nemzetünk kulturális értékeihez, elődeink örökségéhez.
Megjelent a Vásárhelyi Hírlapban 2012.január 28-án.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése