2017. április 3., hétfő

Megyénket 16 általános iskolás diák képviselte

Jól szerepeltek matematikából az országos döntőn

Az Erdélyi Magyar Matematikaversenynek (EMMV) március 10-12. között a szatmári Hám János Római Katolikus Líceum adott otthont. Ez a rangos megmérettetés páratlan kezdeményezés, amely 27 évvel ezelőtt indult, és a Kárpát-medence magyarságának jelentős tehetséggondozó fórumává nőtte ki magát. 


Az országos szakasz folytatása ugyanis minden évben a nemzetközi döntő, amelyen magyarországi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki és erdélyi diákok mérik össze tudásukat.
Az EMMV néhány éve a román tanügyminisztérium hivatalos, támogatott versenye lett, és fejlődésének további útja volt, hogy öt évvel ezelőtt elindult az általános iskolások vetélkedője is. Ez utóbbi korcsoportnak, az V-VIII. osztályosok versenyének volt házigazdája a Hám János Római Katolikus Líceum.
Erdély 17 magyarlakta megyéjéből a 126 legtehetségesebb matematikus diák mérte össze tudását, és nyílt alkalma arra, hogy együtt gondolkodjon, barátkozzon egyívású, azonos érdeklődésű társaival. A rendezvény befejeztével kialakult az a csapat, amely képviselni fogja Romániát az idei kárpátaljai, beregszászi nemzetközi döntőn.
Maros megyét 16 diák képviselte a rangos versenyen. A legeredményesebb versenyző a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja, Barta-Zágoni L. Bernadette volt, aki maximális pontszámmal minisztériumi I. díjban részesült a VI. osztályosok körében (felkészítő tanár Mátéfi István).
Hatodik osztályban a minisztériumi II., illetve III. díjat is marosvásárhelyi diákok kapták: Nagy Zsuzsa a Dr. Bernády György Általános Iskolából (felkészítő tanára Bartos Honorea), illetve Vajda Péter az Európa iskolából (felkészítő tanára Secareanu Eva). 
Szép eredményeket értek a VII. osztályosok is, Kis Anita a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból (felkészítő tanár Horváth Éva) minisztériumi III. díjban részesült, Szilágyi Botond ugyancsak a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból (felkészítő tanár Horváth Éva) minisztériumi dicséretet kapott. A Maros megyei díjazottak táblázatát még kiegészítette egy minisztériumi dicsérettel Ludescher L. László, a Művészeti Líceum diákja (felkészítő tanár Bálint Attila).
A versenyen még EMMV-dicséretben részesültek az V.-es Bodó A. Bence és Simon László az Európa Általános Iskolából és a VIII.-os Imre A.Tamás a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból.
Az április 28. és május 2. közötti kárpátaljai, beregszászi nemzetközi döntőn Maros megyét a minisztériumi díjazottak képviselik.

BODOLAI GYÖNGYI

Húsvéti koszorú - Előkészítő C

Tavaszi rét - I.C

A víz világnapja - Előkészítő D

Tavasz - III.D

Hóvirág - II.C

2017. március 23., csütörtök

Római Katolikus Tantárgyverseny - 2017

-megyei szakasz - 2017. március 18.
                                    Göcsi Norbert Szabolcs - VIII. C osztály - I. díj

Felkészítő: Csatlós Mária vallástanár

Gratulálunk! Sok sikert kívánunk az országos szakaszon!


2017. március 20., hétfő

V. Erdélyi Magyar Matematika Verseny

Az általános iskolák V. Erdélyi Magyar Matematika Versenyének országos szakaszán, amelyet 2017. március 10-12-én tartottak Szatmárnémetiben, Nagy Zsuzsa VI. C osztályos tanuló II. díjat nyert.

Felkészítő tanár: Bartos Honorea matematika tanár
Gratulálunk!

A nemzetközi szakasz időpontja: 2017. április 28 - május 1.
A verseny helyszíne: Beregszász, Kárpátalja (Ukrajna)

Sok sikert kívánunk a nemzetközi szakaszon!



2017. március 19., vasárnap

Földrajz versenyek - 2017

Iskolánk tanulói különböző földrajz versenyeken vettek részt:
 1) "SETERRA" Földrajz verseny - 2016. december 10.
           - megyei szakasz:
                        Göcsi Szabolcs - VIII.C
                        Kiss Balázs - VIII.C
                        Kovács Dávid - VIII.C
 2) "TERRA" Földrajz Tantárgyverseny
           - körzeti szakasz - 2017. február 4.
                         Durugy Árpád - V.D
                         Miclea Andrea Szidónia - V.D
                         Csenteri Kata - V.D
                         Novák Krisztián - V.E
                         Tóbiás Noémi - V.E
                         Szabó Blanka - VI.D
                         Szigeti Evelyn - VI.D
                          Kovács Tas Attila - VII.C
           - Továbbjutók a megyei szakaszra ( 2017. március 25.):
                         Miclea Andrea Szidónia - V.D
                         Tóbiás Noémi - V.E
                         Szabó Blanka - VI.D
 3) Földrajz olimpiász
           - körzeti szakasz - 2017. február 18.
                         Kutasi Csenge - VIII.C
                         Balogh Ádám - VIII.D
          -megyei szakasz - 2017. március 4.
                         Balogh Ádám - VIII.D
4) Teleki Pál Földrajz-Földtan Verseny - Kárpát-Medencei
          - megyei szakasz - 2017. március 11.  
                         Kurcsi Norbert - VIII.C - II. Díj
                         Kiss Balázs - VIII.C - dicséret
         - Kurcsi Norbert továbbjutott az országos szakaszra, amelyet 2017. április 8-án fognak tartani Csíkszeredában.

Felkészítő tanár: Hints Andrea földrajz tanár

Gratulálunk! Sok sikert kívánunk az országos szakaszon!