A füzet titkai

Bató Katalin világában nincsenek bizonytalan vonalak, tétova színek. Minden a helyén van, békességről, nyugalomról mesél. Különös erőkkel bíró hősök lakják ezt a kívülállók számára sokszor láthatatlan, állandó mozgásban levő univerzumot. Füzetlapokon őrzi őket a hosszú hajú, barna szemű lány, akiről beszélgetésünk első percétől úgy éreztem, legalább annyi energiát hordoz magában, mint a japán rajzfilmek megállíthatatlan, legyőzhetetlen szereplői.

Katira egy kedves ismerősöm, a Dr. Bernády György Általános Iskolában kapusként dolgozó Kovács Tibor – egy korábbi Hétköznapi történet főhőse – hívta fel a figyelmem. Tőle tudtam meg, hogy van egy lány a nyolcadikosok között, aki rajzolással tölti a 
tanórák utáni szabad perceket. Megvártam egyszer órák után, és megkérdeztem, lenne-e kedve mesélni magáról, hobbijáról. Azonnal beleegyezett. Amikor a megbeszélt időpontban találkoztunk, csak annyit kért, hadd szóljon a túloldalon várakozó édesanyjának, hogy nem indul még haza. Végül hármasban beszélgettünk.
– Mióta rajzolsz? – kérdeztem.

– Már kiskoromtól, de igazán három éve, ötödik osztályban vált a szenvedélyemmé. Azóta szinte minden szünetben előveszem a füzetem, és folytatom a megkezdett munkát. Anime- (sz.m.: japán stílusú rajzfilm) figurákat szoktam megörökíteni, legtöbbször emlékezetből. Sokat nézem ezeket a sorozatokat. Nemcsak a szereplők kinézetére, hanem a beszédükre is odafigyelek, mivel nagyon szeretnék megtanulni japánul. Lassan kezdek is érteni ezt-azt. Otthon a rajzolás mellett festeni is szoktam. Van úgy, hogy megtetszik egy táj, és azt megpróbálom vászonra vinni. Tavaszi, őszi hangulatú képeim is vannak. Egy festményen kb. öt napig dolgozom, a rajzaim hamarabb elkészülnek. Ha összeadjuk a tízperces szüneteket, amelyeket egy animére fordítok, körülbelül két óra jön ki. 

– Sosem fordult meg a fejedben, hogy a művészeti líceumban lenne a helyed? 

– Ezt gyakran kérdezik tőlünk – szólalt meg az édesanya –, de a lányom számára inkább szabadidős elfoglaltság a rajz, a festés, nem több, mint egy szép hobbi.

– Kilencediktől matematika-informatika szakon szeretnék tovább tanulni – vette át újra a szót Kati –, ugyanis nagyon közel áll hozzám a számok világa. Édesapám matektanár, ha az időnk engedi, délutánonként három-négy órát is gyakorolunk együtt. A szöveges feladatok a kedvenceim, szeretem a függvényeket, az egyenleteket, és a mértannal sincs gondom.

Kati az elmúlt években rendszeresen részt vett megyei matekversenyeken, idén betegség miatt maradt távol a megmérettetéstől – tudtam meg édesanyjától. Aztán a másik nagy szenvedélyére, a tekézésre terelődött a beszélgetés.

– Kisiskolás koromban egy barátnőm vitt el a tekepályára, és ott ragadtam. Azóta is a Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz csapatához tartozom. Hetente kétszer, versenyek előtt háromszor járok edzésre.

– Emlékszel még az első versenyedre?

– Barátságos mérkőzés volt. Azóta komoly megmérettetéseken is részt vettem.

Szerénysége visszatartja, így édesanyjától tudom meg, hogy tavaly a 12–14 évesek Jászvásáron tartott országos bajnokságáról Katalin aranyéremmel tért haza. Mivel ebben a hónapban tölti 15. életévét, bekerült az U18-as csapatba. Az ificsapat tagjaként harmadik helyezést ért el a bajnokságban.

– Szerinted mi a legfontosabb a tekében, mi szükséges a győzelemhez? – fordultam újra a lányhoz.

– A kitartás a kulcs. Az, hogy ha nem is sikerült egy dobás, ne adjam fel, harcoljak tovább. 

Később az is kiderült, hogy Kati több más sportágat is kipróbált, három évig taekwondózott, kosarazott – érmet is szerzett –, 
egy ideje pedig Vajdaszentiványra jár lovagolni.
 
– Szeretnék megtanulni díjlovagolni is, de erre egyelőre nincs időm – tette hozzá.

– Hogy néz ki a legzsúfoltabb napod?

– Délig iskolában vagyok, onnan egyenesen a tekepályára visz az utam, kétórás az edzés, aztán, ha hazaértem, eszembe jut, hogy még tanulni is kellene valamit. Ha még azután is marad pár szabad órám, matekozom.

– Barátnőid vannak? – fűztem tovább a kérdések sorát.

– Több lánnyal is jóban vagyok, a két legjobb barátnőmmel pedig rengeteg időt töltünk együtt. Az unitárius egyház ifjúsági szervezetébe, az ODFIE-ba (sz.m.: Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet) is együtt járunk. 

– Felnőttként mivel szeretnél foglalkozni? 

– Olyasmivel, mint a tesóm. Ő IT-technikus egy angliai iskolában. Ha ez nem jön össze, akkor mindenképpen olyan szakmát választanék, ami a matematikával kapcsolatos.

Önfeledt mosollyal köszönt el Kati beszélgetésünk végén. Újra a füzetében rejtőző hősök villantak fel előttem. Az a távoli világ, amelynek bátor nyugalma ritka ajándék a feladathegyek és virtuális álmok között önmagukat keresgélő fiatalok számára. Katalinnak ez megadatott. 

Nagy Székely Ildikó

Forrás: Népújság, 2018. március 6.